fbpx

Dudálás, bírság, diktatúra, ellenállás, alkotmányosság, Herczeg Zoltán

Herczeg Zoltán stylist az egyik legismertebb renszer ellen küzdő magánszemély mélységesen kifakadt azon, hogy büntetést rótak ki rá, amiért részt vett egy tüntetésen.

“Sokkal nem lettem előrébb a t. rendőrség újabb határozatától, bár visszavonták az első 120.000-es büntetést, majd kiróttak még egyszer pont ugyanennyit, miután “meghallgattak”. De sajnos MEG NEM HALLOTTAK, ugyanis ebben a nyomi indoklásban EGYETLEN EGY SZÓVAL SE HANGZIK EL a védekezésemben használt “ALAPTÖRVÉNY” ÁLTAL BIZTOSÍTOTT ALAPJOGOM A VÉLEMÉNY- ÉS SZÓLÁSSZABADSÁGOMRA vonatkozóan, annál inkább a vészhelyzet, vírusjárvány, pandémia, kormányhatározat, kijárási tilalom, hatályos rendelkezések, stb. semmitmondó, üres kifejezések. Hát hiába adtuk be a legjobb ügyvédek által írt korrekt fellebbezést, ami kerek volt, mint a Föld, és konzekvens, mint mészáros viktor százmilliárdossá gazdagodása??!! Hát nem olvastátok el? 12 oldalt írtam kézzel, mert így csicskáztattatok!! Pedig elmondtam szóban is! Akkor meg minek, ha úgyse érdekel????

Összegezve röviden: mindegy mit pofázol te lúzer, csicska állampolgár a te “alapjogaidról”, itt neked csak ahhoz van jogod, amit a zsebfűrer mond, az pedig: POFABEKUSS!
Szóval a “törvény” magyarországon orbánnal jelent egyet. Most már papírom is van róla. Punk-tum!

Na pont ezért nem fogtok tudni soha elhallgattatni, ezért lesz méghangosabb a dudám, a pofám, a teljes lényem, mert ez így egy nagy LÓ[email protected], ez nem REND, amit ti állítólag védtek t. RENDőrök, a REND őrei. Ha-haa-haaa!!! Hogy tudtok így a tükörbe nézni? Hogy tudjátok így felvenni a fizetést, amit tőlem, tőlünk kaptok a vérrel-verejtékkel meggürcölt adópénzeinkből??? Tényleg azt hiszitek, orbántól kapjátok a gázsit vagy pintértől? Forduljatok már meg a lovon légyszi!!!! Tegyük már tisztába ezt az “alaptörvény” dolgot mégis, amit ti állítólag “védtek és szolgáltok”, sőt meg is esküdtetek rá (B. cikk (3) bek.): “A KÖZHATALOM FORRÁSA A NÉP!” Érthető ez így??? C. cikk (2)bek: “Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, ill. kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton MINDENKI JOGOSULT ÉS KÖTELES FELLÉPNI.” Ez így érthető??? Én csak teszem a dolgom, teszem a kötelességem, tegyétek ti is! Nem kérünk mást! Ez így érthető, világos?
Vagy mégis belénk lőttök majd, mint a fehérorosz kollégáitok? Ott lesznek anyáitok, apáitok, testvéreitek, gyerekeitek is! Ez nektek a REND? RENDben lelőttök majd minket, mint a kutyát, mert a főni azt parancsolta? De komolyan???!!! Ti ezt a RENDet véditek????

Fellebbezek, utánamegyek, nem hagyom, nem tűröm, nem tűrhetem hogy csicska rabszolga legyek a saját Hazámban. Nem, nem és NEM!!!
(és egyre csak érik, csak érik az az “alaptörvénnyel” való kitörlés, bizony, ha ez ennyit ér, hát ennyit ér…)

(Bátrabb harcostársaim szolidaritásból igazán feljelenthetnétek önmagatokat, akik dudáltatok már esküvői menetben vagy foci eb/Dzsudzsák mámorban, mert úgy látszik, ez beakadt nekik, ez a dudálás, amiért feltétlenül 120 rongyra kell büntessenek! Megnézném, mit kezdenek 1.000 vagy inkább 100.000 feljelentéssel… Csak úgy kíváncsiságból. Jaaa, meg állampolgári kötelességből.) ”

https://www.facebook.com/723961564/posts/10158745521436565/